A mi kis családunk – a hagyományos családi mintához hasonlóan él. Az apuka az aki dolgozik, elfoglalt, fáradt, igyekszik eleget keresni – én vagyok az, aki a gyerekekkel foglalkozom, nem vagyok soha beteg és fáradt, gyakran sütök, minden nap frisset főzők, sokat játszom és fő irányelvem és mozgatórugóm a boldog gyermek látképe.

Ezen k...a sokan botránkoznak meg a mai világban. Nem vagy te normális – mondják, mert szerinted valaha ez vissza fog fizetődni?

És természetesen tudom, hogy nem. Vagy legalábbis nem olyan formában, ahogy azt emberileg gondoljuk, de ha a gyermekeim elégedett, művelt és szív-lélek felnőttek lesznek – az már egyenlő lesz a túlfizetéssel.

S akkor – marad a szerep kérdése. Hogy működik-e a főállású anyaság ebben a sikerorientált világban, vagy elítélik, lenézik, kinevetik... Megfigyeléseim eredménye az, hogy lenézik ugyan, de irigylik is. Bezzeg – mert ő megengedheti magának... Holott, ha tudnák, hogy mennyi lemondással jár.

Mert a sikerre nekünk is szükségünk van. Én magam is túl sokat tanultam ahhoz és persze korántsem eleget, hogy tapasztalataimat ne kamatoztassam. De most egyenlőre – az anyaságot és a gyermekeim életében az alapok letételét tartom a legfontosabb feladatnak – amit ha nem gond, nem nagyon szeretnék átruházni senkire, hiszen tudatosan vállaltam gyereket 27 éves fejjel-lélekkel, ismervén és megfontolván a dolog hátúlütőit is.

Mivel képtelen vagyok hivatásbéli sikerek nélkül élni – rendszerint megfeszítetten dolgozom – nappal olyankor, amikor a gyemekek alszanak, éjszankánként meg szinte hajnalig, ha rengeteg a munka. De elégedett vagyok és boldog. Lötyög bennem a kávé ugyan, de ha felnőnek, majd méregtelenítem magam. Addig ébrentart.

És akkor – azt vettem észre, hogy ha tanítanom kell – a szó szoros értelmében feje tetejére állnak a dolgok.

Amióta megszülettek – arra törekedtem – helyszíntől, évszaktól és minden egyéb külső és belső körülménytől függetlenítve őket, hogy napi programjuk állandó legyen. Azonos időben felkelés, étkezések, játék, olvasás, festegetés, szabad program, fürdetés és lefektetés.

Kell a gyermekeknek ez a biztonság. És ha például az őket nevelő és gondozó szülőnek vagy nagyszülőnek néhány napra távoznia kell – de a program, a napi ütemterv változatlan marad – nagyobb biztonsággal lépik túl az esetleges hiányt, mint egyébként tennék. Például – én soha nem engedem meg az alvásrenden való változtatást, ha a férjem elutazik. Kijelentem jó előre, mindenki a saját vackában tölti az éjszakát. És így ennek sem lesznek esetleges hósszú távon visszaható negatív következményei.

És ugyanúgy azt is hiszem és vallom, hoy egy másik nagy biztonságforrás a következetes szigorú szabálytartás. Kellenek a korlátok a gyerekeknek, mert ha nem félelemben és elbizonytalandova élnek bele irányok nélküli mindennapjaikba.

És ha ezeket az alapokat felépítjük gyermekkorban, majd az első hét évet követő falrakás egy részét – szintén nagy követekzetességgel és szigorúsággal – átengedjük a sportnak vagy valamilyen más komoly hobbinak – minden bizonnyal nem válnak a mi gyermekeinkből sem szenvedélybeteg, prostituált , beteg, célukat és irányukat vesztett egyének, ahogyan azt a halálmadarak előrevetítik.

Van remény – csak dolgozni kell érte. És persze csendben lemondani, mert lemondások nélkül soha nincs előrelépés.