Nyilván – gyermekesen utópisztikus gondolat, de
gyakran eljátszom azzal – hogy mi lenne ha pedagógiai jelleggel, néha és rövid
időre helyet cserélhetnénk. Mint a mesében – asszony az emberrel, gyermek a
felnőttel, férj feleséggel, szülő a gyermekkel,
kitartó a kitartottal, politikus a szavazóval, államelnők az állapolgárral, öreg a fiatallal, tanár a
diákkal, főnök az alkalmazottal.
Gondolj csak mélyebben bele – hány de hány hiábavaló
konfliktus oldódna meg önmagától. Már levezető körre vagy tisztázó
beszélgetésre sem lenne szükség. Mindenki egyet intene és folytatná a kis
életét – ezúttal, a helyes mederben.
A konfliktusok legnagyobb forrása – amikor a felek képtelenek
kilépni saját beszűkült állaspontjuk mögül és képtelenek behelyezni önmagukat a
másik helyzetébe. Meg sem próbálják. Amúgy mindannyiunk nagy bűne vagy ha úgy
tetszik hibája, hogy szinte soha nem magunkat okoljuk a bekövetkezett
problémákért, hanem teljes mértékben a másikat.
Nekem egyre inkább az az érzésem , hogy ez az esztendő
még mondani akar valamit.
Itt volt a gazdasági válság kezdete. Elzárták a
csapokat – megijedtünk, elkezdtünk goldolkodni kiadások és megőrzések felől,
elkezdtük kiszámígálni a jövőt.
Az idősebbek fenyegettek, hogy ez még semmi – várjuk meg
a végét.
Ugyanis ők, ettek szárazkenyeret és főtt krumplihéjat –
és itt vannak. Nagy idők voltak, nagy szegénységgel, nagy tanulságokkal…
Ebben az esztendőben a drágulás áremeléseket követett.
Azt mondtuk, szarabb nem lehet. Lett. Még nem szárazkenyér és főtt krumplihéj,
de lassú léptekben, mint a globális felmelegedés – közeledünk.
A világvége trollkodással, a bizonytalanságokkal, az
alúlfizetettséggel, a magas árakkal, a belső értékek elsilányosodásával – még mintha
az esztendő üzenni szeretne valamit.
Kinek mit.
Ha én lennék a Nagy döntéshozó – egy ilyen élethosszt
meghazudtoló leckére akármikor beneveztetném az emberiséget. Utoljára. A körök
köre előtt. Gyere nézd meg – verted a beledet – na itt van.
És utána hátradölnék és végignézném, ahogy
MAGÁTÓL helyrejön a világ. Elég lenne
egy mentális megfélemlítés – egy kollektív rossz álom, ahol a sztárpolitikus
35o Ronból tengődik, a nagyképű férj megpróbálja összeterelgetni és elrendezni
a családot, anyaként – a szülő végigszenvedné saját gyermeke szülőkénti
zsarnokoskodását, és így szépen tovább.
A saját bűneimnek és bűntetéseimnek is üzenete lenne. Nem
is kevés.
Kár lenne veszni hagyni.
Hát azért…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése