Minden egyes változás a fejedből pattan ki. Majd ha a lelkeddel is sikeresen elfogadtattad – azaz jól adtad el a terméket – beindulhat az életedben is. De sajnos ide nagyon sok minden szükséges. És ami ebben a sokmindenben a legfontosabb – az a változásba vetett hited. Mert az akarat nem elég. Kell a hit és kell a bizalom, hogy szükséged van erre és hogy erő és kitartás van benned ennek véghezvitelére.

Rendszerint a probléma – nem probléma. Hiszen ami nekem akadály, az mást történetesen éppen sarkall. Ezért szeretem én a csapatmunkát. Ha megismerjük egymás gyengeségeit és erősségeit, ha felismerjük és követjük azt ami adott – csodákra vagyunk képesek. De ehhez fel kell nőni… Nem egyénileg, hanem közösségileg. És ebben az a legnagyobb gyengeség – hogy ha a rendszer egyik eleme – alanya, jelen esetben – meghibásodik, magával húzza az egész csapatot.

A probléma akkor probléma, ha akként tekintek rá.

Avagy az a probléma, ahogyan a saját problémámat kezelem.

Itt vannak az önbeteljesítő jóslatok.

Nagyon sokan keresnek meg – akikről kiderül, hogy általuk nem tudatosított – de életüket teljes mértékben irányító önbeteljesítő jóslatot követnek.

Édesanyám családjában rengeteg volt a szívbeteg, érrendszeri beteg és sokan hunytak el időnap előtt ennek a betegségnek köszönhetően. Amíg édesanyám aktív volt, dolgozott, lekötötték munkahelyi problémái – valahogy nem volt ideje ezen gondolkodni. Ám, ahogy nyugdíjba jött – mindössze két hónap alatt megbetegedett. Magas vérnyomás, szívpanaszok, ritmuszavar, érszűkület, s hadd ne folytassam a sort. Nem egyedül utazik ebben a hajóban. Ma már gyógyszert szed, kezelés alatt áll és megértette, hogy ha élni akar – aktívnak kell maradnia. Ő nem az a típus, aki elszalad a postára és a piacra – és ezzel kifúj. Az élteti, ha segíthet. Azt is sikeresen megértette, hogy nem kell neki föltétlenül meghalnia időnap előtt, mert a családjában több személlyel ez történt. Amíg érti, nem lesz baj. Ahogy kezdi nem érteni – beteljesül a rettegett jóslat. Mert be fogja teljesíteni önmagán.

Itt vagyok én. Állandóan tele csomókkal. Nemsokára tíz esztendeje, hogy a méhemben először vettek észre 4 kisebb csomót. Majd a melleimben. Azt mondták szülnöm kell és helyrejövök. Szültem és még több lett. Tudtam, hogy önbeteljesítő jóslat – de ezt nem elég tudni. Abban nőttem fel – hogy édesapám családjának a génjeit viselem. Ott minden nőnek 3o éves korára szembe kellett néznie a méhnyakrákkal, a mellrákkal, vagy mindkettővel egyszerre.

Sok sok évi küzdelmet követően – megtanultam, én irányítom ezt. Az-az az életem. A csomók eleve adottak, ahogy a lehetőség is arra, hogy megbetegedjek. A kérdés csupán ennyi – kell ez nekem? Vagy van bennem bátorság arra, hogy őszinte maradjak önmagammal szemben és úgy éljek mint a bátrak. Szembenézve a tényekkel.

Ahogy hazudni kezdek – megjelennek a fájdalmak – és kiújul a betegség. Olyan ez mint a Demoklész kardja. Csüng – lóg és tőlem is függ, hogy megöl vagy sem.

Tudod – átértékelődik egy-két dolog az emberben.

Hogy például mi fontos és mi nem.

Amit én hiszek  - az a következő:

-          Nem véletlenek ezek a harcok, ezek a szereplők és ezek a helyszínek az életünkben. Ide születtünk, ahova – céllal. Ezekkel az emberekkel kezdtünk el interakciókba lépni – szintén közös céllal, és igen, akármikor ki lehet lépni, szebbet vagy könnyebbet lehet keresni, de a feladatunkat valamikor el kell végezni. Ha nem most, szembe jön majd velünk még egyszer vagy akár százszor, amíg be nem teljesítjük.

Sokszor van elegem – és ez így is van jól.

Sokszor érzem, hogy lehetne jobb is – és ez így is igaz.

Sokszor gondolkodom azon – hogy bezzeg más – de tudom, hogy ez az én utam. Itt, velük, így. Szeretem a dolgokat végigcsinálni. Ezt sem fogom anélkül magam mögött hagyni, hogy véghez ne vigyem.