Minden egyes
változás a fejedből pattan ki. Majd ha a lelkeddel is sikeresen elfogadtattad –
azaz jól adtad el a terméket – beindulhat az életedben is. De sajnos ide nagyon
sok minden szükséges. És ami ebben a sokmindenben a legfontosabb – az a változásba
vetett hited. Mert az akarat nem elég. Kell a hit és kell a bizalom, hogy
szükséged van erre és hogy erő és kitartás van benned ennek véghezvitelére.
Rendszerint a
probléma – nem probléma. Hiszen ami nekem akadály, az mást történetesen éppen
sarkall. Ezért szeretem én a csapatmunkát. Ha megismerjük egymás gyengeségeit
és erősségeit, ha felismerjük és követjük azt ami adott – csodákra vagyunk
képesek. De ehhez fel kell nőni… Nem egyénileg, hanem közösségileg. És ebben az
a legnagyobb gyengeség – hogy ha a rendszer egyik eleme – alanya, jelen esetben
– meghibásodik, magával húzza az egész csapatot.
A probléma akkor
probléma, ha akként tekintek rá.
Avagy az a
probléma, ahogyan a saját problémámat kezelem.
Itt vannak az
önbeteljesítő jóslatok.
Nagyon sokan
keresnek meg – akikről kiderül, hogy általuk nem tudatosított – de életüket
teljes mértékben irányító önbeteljesítő jóslatot követnek.
Édesanyám családjában
rengeteg volt a szívbeteg, érrendszeri beteg és sokan hunytak el időnap előtt
ennek a betegségnek köszönhetően. Amíg édesanyám aktív volt, dolgozott,
lekötötték munkahelyi problémái – valahogy nem volt ideje ezen gondolkodni. Ám,
ahogy nyugdíjba jött – mindössze két hónap alatt megbetegedett. Magas vérnyomás,
szívpanaszok, ritmuszavar, érszűkület, s hadd ne folytassam a sort. Nem egyedül
utazik ebben a hajóban. Ma már gyógyszert szed, kezelés alatt áll és
megértette, hogy ha élni akar – aktívnak kell maradnia. Ő nem az a típus, aki
elszalad a postára és a piacra – és ezzel kifúj. Az élteti, ha segíthet. Azt is
sikeresen megértette, hogy nem kell neki föltétlenül meghalnia időnap előtt,
mert a családjában több személlyel ez történt. Amíg érti, nem lesz baj. Ahogy kezdi
nem érteni – beteljesül a rettegett jóslat. Mert be fogja teljesíteni önmagán.
Itt vagyok én. Állandóan
tele csomókkal. Nemsokára tíz esztendeje, hogy a méhemben először vettek észre
4 kisebb csomót. Majd a melleimben. Azt mondták szülnöm kell és helyrejövök. Szültem
és még több lett. Tudtam, hogy önbeteljesítő jóslat – de ezt nem elég tudni. Abban
nőttem fel – hogy édesapám családjának a génjeit viselem. Ott minden nőnek 3o
éves korára szembe kellett néznie a méhnyakrákkal, a mellrákkal, vagy
mindkettővel egyszerre.
Sok sok évi
küzdelmet követően – megtanultam, én irányítom ezt. Az-az az életem. A csomók
eleve adottak, ahogy a lehetőség is arra, hogy megbetegedjek. A kérdés csupán
ennyi – kell ez nekem? Vagy van bennem bátorság arra, hogy őszinte maradjak
önmagammal szemben és úgy éljek mint a bátrak. Szembenézve a tényekkel.
Ahogy hazudni
kezdek – megjelennek a fájdalmak – és kiújul a betegség. Olyan ez mint a
Demoklész kardja. Csüng – lóg és tőlem is függ, hogy megöl vagy sem.
Tudod –
átértékelődik egy-két dolog az emberben.
Hogy például mi
fontos és mi nem.
Amit én
hiszek - az a következő:
-
Nem véletlenek ezek a
harcok, ezek a szereplők és ezek a helyszínek az életünkben. Ide születtünk,
ahova – céllal. Ezekkel az emberekkel kezdtünk el interakciókba lépni – szintén
közös céllal, és igen, akármikor ki lehet lépni, szebbet vagy könnyebbet lehet
keresni, de a feladatunkat valamikor el kell végezni. Ha nem most, szembe jön
majd velünk még egyszer vagy akár százszor, amíg be nem teljesítjük.
Sokszor van
elegem – és ez így is van jól.
Sokszor érzem,
hogy lehetne jobb is – és ez így is igaz.
Sokszor gondolkodom
azon – hogy bezzeg más – de tudom, hogy ez az én utam. Itt, velük, így. Szeretem
a dolgokat végigcsinálni. Ezt sem fogom anélkül magam mögött hagyni, hogy
véghez ne vigyem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése