Kalandom az MLM sikeres világában

Amikor áldott állapotban voltam második gyermekemmel, éppen az Alpha alkalmazottja voltam. Normál 8 órás munkaidővel, normál fizetéssel és nem túl nagy álmokkal.

Egyik nap felhívtak telefonon. Egy nagyon kedves hang mutatkozott be illedelmesen a vonal másik végén, említést tévén arról, hogy hallott róla, hogy mennyire nagyszerű ember vagyok és meg szeretne ismerkedni nemcsak velem, hanem az egész családommal. Üzelti ajánlattal jön, ugyanis hálózatvezetőket, csoportvezetőket keres - vagyis csupa olyan nagyszerű és sikerre predesztinált embereket, mint én és a kedves párom.

Kíváncsian és egy jó nagy adag szkepticizmussal mentünk el találkozásra. Életem egyik legjobb találkozása volt. Nyitottak voltak, szimpatikusak, kiegyensúlyozottak, humorosak és nagyon de nagyon sikeresek.

Az ajánlataik csak olyan dolgokra vonatkoztak, amik legmerészebb álmainkban szerepeltek.

És a hölgy arra tappintott rá, óriási érzékkel, ami a leggyengébb pontom volt és maradt, azaz a gyermekek.

Azt mesélte el ugyanis, hogy ő és a férje úgy sikeresek, hogy napjaik 9o százalékát a gyerekeikkel tölthetik. Előadnak, eladnak, beszélgetnek, utaznak és közben állandóan együtt lehetnek a gyerekekkel.

Mondom - ezt ki kell próbálni.

Megtettem és működött.

Tetszedt, imádtam.

Egyszer, úgy egy évre az első találkozásunkat követően, abban a vársoban volt dolgunk, ahol éltek. Magától érthetődően, meghívtak magukhoz. Lehídaltunk attól a fényűzéstől, amiben éltek. És a legjobban az tetszedt, hogy sikerült megőrizniük emberségüket, hitüket, a családi békét és szeretetet, ami számunkra is a legfőbb princípium.

És ekkor találkoztunk a gyerekekkel...

Hogy is fogalmazzam meg, hogy ne legyenek élesek és mérgezőek a szavaim?

Én még életemben nem láttam ilyen gyerekeket.

Visszahúzódó, nehezen alkalmazkodó, zárkozott, játszani nem tudó, csendes, sápadt, vékony, vérszegény, illedelmes, jólnevelt, gyerekbőrbe erőszakolt koravén felnőttek voltak.

Megdöbbentem. Mondom hoppá, itt valami nincs rendben. Alig tudtam palástolni a sokkot ami ért.

A hatalmas kontraszt az én állandóan kacagó, bírkozó, zabáló, nagyszájú, játékos, zabolázatlan, csintalan gyermekeim és az ők csendes, a kanapé szélén helyetfoglaló és illedelmesen társalgó - amúgy egykorú gyerekeik között.

És csak úgy említés tevődik arról is, hogy gyakran mennek el egész napos rendezvényekre és képzeljem csak el, a gyermekek itthon maradnak egyedül, és a nagy (az enyémmel egyidős, vigyáz a kicsire - szintén az enyémmel egyidősre...) - és nem történik semmi...

Na én sem ebből a semmiből, sem ebből a valamiből többet soha de soha nem kértem.

Éljenek az egészséges gyermekek, éljen a csintalanság, kacagás, jókedv - de főként a testi-lelki-szellemi egészség.

Ezen felül, tényleg mindenki úgy csinálja, ahogy tudja, csak arra figyeljen, hogy ne a családja, vagy en adj Isten, gyermekei róvására.