Ekezetek nelkul...

Elnezest nem mukodik a sajat munkaeszkozom – igy hat aki beeri ezzel is es sikeresen dekodolja, hat marja...

Tegnap delelott egy ujabb forgatokonyvvel kellett szembesulnom.

Ezuttal a sajatommal.

Azt hiszem hatalmas volt benne a tanulsag, hiszen almomban sem gondoltam volna, hogy ennyire merev lettem. Valoszinu ez is a korosodassal jar egyutt. Marmint, hogy nem szivesen mozdulok ki sajat konfortzonambol – ha meg megis meg kell tennem, hat igyekszem elore eltervezett menetrend szerint megtenni. Ha meg nem sikerul, hat jajj annak, aki modositani probalt ezen.

Eppen egy kampany kellos kozepen allunk.

Tegnap – utolso percek, utolso perceben ertesitettek bennunket arrol, hogy modunkban all talalkozni vasarhely legfontosabb embereivel, akik hajlandoan idot es energiat szanni arra, hogy vegighallgassanak bennunket a terveinkrol.

A fonoknom egy gyors mustrat tartott az irodaban, majd kimondta a nevet.

Olyan volt mint feleltes elott az iskolaban.

Mivel imadtam tanulni soha nem kellett felnem, hogy hirtelen vagy varatlanul feleltetnek – de maga a szituacio es annak a kiszamithatatlansaga – az ember torkaba gyurta a golyot.

Ez most sem tortent maskent.

Nem a felkeszuletlenseg miatt – ismetelten – hanem a kenyelmi zonam elhagyasa miatt, a kesoi ora miatt amikor mar nem szoktam a gyermekeimtol elszakadni, a kiszamithatatlansag miatt es hogy hirtelen alig volt egy keves idom, hogy valodi nove varazsoljam magam.

Nalam – ahogy mar koltozesunk kapcsan is emlitettem – minden a fejben kell eldoljon vagy sehol.

Ha sikeresen kepes vagyok vegiggondolni es egy kezdetleges scriptet osszeallitani – mindenbe belevagok. Ha meg nem – roppant ideges leszek. Erre kell altalaban nekem a felkeszulesi ido. Ez nem jelenti azt, hogy nem tudok krizishelyzetben cselekedni vagy lemerednek – nem. Egyszeruen csak annyi, hogy jol fogna az ido a bemosakodashoz.

Ami most nem volt.

Hamar haza, kiramolni a szekrenyeket – hiszen az aljan van a nove valasom minden eszkoze – es nekiallni felmaszkirozni magam. Egy olyan kirakatbabava ami nem vagyok.

Sokszor az utcan kozlekedve elnezem a minden nap tokeletesen nove vedloket.

Bazd meg – nem lehet kicsi munka... Kerem tessek beismerni!

Nekem – uniszex, tarsadalom altal elfogadott anyava – olyan ot perc kell felkeszulni. Ebben benne van a zuhany utani gyors smink, a stoc tetejen levo nadrag es egy polo vagy pulover. De kepzeld el azt a szerencsetlent, akinek orai mennek el naponta – hogy agyban, aztan meg fizikailag felkeszuljon a masnapi szinjatekra, amire tusarkuban botorkal el termeszetesen – daccolva hideggel, loccsal-poccsal, jeggel, sarral. Kozben meg felcsavarja a hajat, kivalassza a kiegeszito ekszereit, s hadd ne folytassam mi minden kell ahhoz, hogy egy eleve bizonytalan ember, jol erezze magat a boreben.

En is meglettem.

A fejem kiurult – de az arcomon a maszk annal szebb volt.

Eltantorogtam a helyszinre termeszetesen, tusarkuban – es vartam, hogy megerkezzenek a delikvensek.

Mindenki startbol fel orat kesett.

Na ezt sem jellemeznem – mert nekem halalom. Aki kesik az nem ember es kesz! Ahogy Vass Albert is mondja katasztrofalisan talaloan – ha kesel, a masik eletevel es idejevel jatszasz. Abbol rabolsz el...

Erkezesuk utan ket tanulsagos kort szaladtunk. Mindketto idotartama 60-60 perc volt.

Elso korben be kellett bizonyitanom, hogy a maszk az maszk, nem hozzam tartozik – aztan hogy nem vagyok senkinek a lanya, menye, kurvaja, kampanyfonoknoje vagy unokahuga. Aztan, hogy a dplomaimat nem vettem – van eszem es tapasztalatom, sot munkam is van.

Aztan a kovetkezo oraban jott a terv reszleteiben, amiert ott voltam.

Van tanulasag?

Van.

Megpedig nem is keves.

De ezt most nem fogom helyetted kimagozni.

Nekem eszembe jutottak  a kovetkezo dolgok: mire jo a maszk, ki akar mit eltakarni altala vagy vele, kinek akar megfelelni es miert, elgondolkodtam azon, hogy a jobol is meg tud artani a sok, mennyi minosul soknak es mennyi kevesnek – aztan meg hogy forgatokonyvek nelkul is mennyire de mennyire mukodni kepes a vilag – az enyem es a mase.

De ennek ellenere – szerettem volna hallani es megimerni az oveket – mielott engem fogadtak es miutan elmentem. Ha nem lettek volna gyonyoru es szeretheto gyermekeim, akik otthon vartak szivuk teljes melegevel – maszkok es alarcok nelkul, engem, aki szeretheto vagyok barhogyan – visszamentem volna ehhez a tarsasaghoz dorbezolni egyet, hogy hajnalra mar mind tudjuk mindenrol – a vilagrol es annak vegerol, egymasrol es onmagunkrol, a tervekrol – hogy tulajdonkeppen akkor merre hany meter.

Majd legkozelebb...