2012. november 7., szerda

Volt egy gyerek a szomszédban...
Amikor ideköltöztek – két dologra volt képes: artikulátlanúl űvölteni és szökdösni. Fel-le, körbe-körbe.
Aztán, alakult és normalzálódni látszott az életük – és ezzel egy időben – a beszédfejlődése napról-napra ragyogóbb eredményeket mutatott, a hangja egyre emberibb és meghittebb lett – a szökelése meg gyerekes mozgékonysággá nőtte ki magát.
A fiam imádta. A bátorságát, vakmerőségét, a másságát és állandó felszabadúltságát.
Kategórizálhatatlan volt a gyermek.
Engem vagy bosszantott – vagy megnevetettet. De soha nem voltam közöbös.
Előfordúlt, hogy az alig totyogó, pórázon vezetett kisfiamat úgy fejreállította, hogy a vonásai összemosódtak. De na...szerette. és csak ennyit mondott – uuuuuuupsz...

Az édesanyja – kapcsolat, pénz és időmenedzsmentből állandó bukásra állt. Ha ideges volt vagy frusztált – tiszta sima jóindulatból szétsapkázta a gyermek fejét.
A kisfiú mindezt így kommentálta – hát...rendes ember lesz belőlem. Ez pedig csak azért van, mert vagy rosszalkodtam, vagy rosszalkodni fogok. Szóval – megérdemlem – ha nem ma, de holnap biztos.

Egyszer anyukája sütit készített.
Kiszaladt játszani, miközben ette.
Balázs pedig igen kívános lévén, lecsapott a sütire.
Ment a gyerek egyszer, kétszer – aztán miután az anyjának elege lett, kikergette a tepsivel.
Úgy evett ez a két gyerek – hogy én azt elmondani nem tudom. Hangokat adtak ki, csámcsogtak az élvezettől – miközben a sütiben több volt a nem mint az igen. Hiányzott a tojás, nem volt elég liszt, stb.,stb.
Nekem az tetszett – hogy a fiam, az állandó kritikus és válogató – zabálta a szegények kenyerét.
Amikor befejezték a fiúk a zabálást, felfordítottam a tepsit, hogy kirázzam a morzsát. A pereméről – egyből három ruszli holtteste került elő.
A gyerek ártatlanul vigyorogva ennyit fűzött a dologhoz:
- hát...van egy pár, amikor eloltjuk a villanyt...
Nem utálkoztam, nem sipitoztam – biztosan tudtam Balázs nem betegszik meg – hiszen ő nem látta, csak a közösség és jólesés élménye maradt benne.
De magamban megfogalmaztam – a nem megfelelő körülmény is jobb, mint a semmilyen – élő példa volt erre ez a gyerek. Akinek – ha nem is sok, de legalább voltak pillanatai. És ezt még elosztani is sikeresen tudta... amire ugyebár, nem mindenki képes.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése