2012. november 13., kedd

Szomszédnak lenni - hivatás...




Mindig voltak, vannak és lesznek érdekes szomszédok az ember életében, ha már a tömbházas megoldást választja – ilyen vagy olyan okoknak köszönhetően.
 Általában az olyan embereknek, akik tömbházban nöttek fel – örök álmuk marad – hogy kertes házban éljék le életük hátralevő részét. Fordítva azonban mindez inkább fiatalok esetében révényes. Ugyanis nem mindegy, hogy amikor késő délután vagy este hulla fáradtan beesel az ajtón – három szobát vagy mindjárt minimum hatot kell rendbetenned – uganennyi mellékhelységgel meg egy hatalmas livingel, ahova természetes a ház költségeinek fedezése miatti kenyérharcban – soha nem vártok senkit. És akkor még semmit nem mondtam a kertől, a gyepről, a sziklakertecskédről, a kis fákról, amiket nemrég ültettél el harmadizben, mert az összes többi kiszáradt, illetve a tavacskádról, melyet birtokukba vettek az algák – rózsástól, békástól, mindenestől.

Na de vissza az idillből a blokba. Ott van a nagy élet... Papírból a falak – nem föltétlenül jóindulatból a szomszédok.
Típusok vannak a tömbházakban – negyedtől függetlenül.

Van a pletyka, leselkedő, mártogató fajta. Általában nyugdíjas – ha meg nem, hát eljátsza. Egyetlen célja, hogy reggel korán összekapjon a piacon minden kofával, megvegye a negyed kenyerét arról a helyről, ahol banikkal olcsóbb mint másutt – de a frisseségét és minőségét dícséri – ha kérdik, és aztán szépen hazamenjen és leüljön az erkélyre vagy az ablak elé horgolni. Jár a keze és jár a szeme egész nap.
Ha facebookozna – be kellene jelőlni az első csóknál – hiszen ott volt ő is, a szűzességed elvesztésénél, mert élesen hallotta a hangokat, még a lepedőt is átnézte utána a szárítóban – mert imád nézni, fogni, tappintani, lenni, bennelenni és beleszólni.
Tudja, hogy miért váltak el Karcsiék, kivel dug a Janika felesége – honnan lop Misike és kivel lóg a román leánka az elsőről. Előre tudja hányra jön a villanyos és mikor hozza a postás a nyugdíjt – habár ő, az övét a postán veszi fel – mer’ ezért biztos nem fog senkinek 1 lej csubukot adni a mai világban...

Van a morcos fajta. Sokat dolgozik. Rendszerint férfi és öltönyt visel. Későn jár haza és agybajt kap a blokgyűlésektől. Senkit nem ismer látszólag – de vele és a fajtájával mindenki tisztában van. Kora tavasszal egyre gyakrabban fáj a hasa, viszket a bőre és sömör szerű kiütések jelen meg rajta. Amikor a cég fizetett analitikusa megfejtette, hogy a transzparencia ellen küzd – másnap kirugták. Pedig tehetséges volt. Részegen – ez is egyszer van egy évben – rendszerint a cég évfordulóján – a kapusnak mondta el: sajnálom Marit, igaza volt. A szomszédok bosszantanak. Ahogy tavaszodik kiülnek mint a verebek és nem mennek be késő őszig. Tudják mi van a neccemben, a táskában, a seggemben és összesugnak a hátam mögött. Bárhova megyek a városban – mindehol van belőlük egy. Ordítani tudnék.
A kapus nem értette – másnap őt is menesztették.
Transzpaencia – suttogta maga elé, amikor meglátta az őt váró, rosszindulatú nyugdíjasokat a padon...

És van a nyugdíjas férfi. Na ez hivatás. Szőnyeget porol, autót javít, kertészkedik, bokrot nyír, fákat nyes, sepreget, pletykál, nagyokat sztorizik arról, hogy hogy hentereg a feleségével, akit mellesleg évek óta meg sem érintett és figyel. Mindenről tudnia kell. Ha hangokat hall veri a csöveket, ha alatta vagy felette gyermekek vannak naponta kétszer betelefonál a rendőrségre, mindenkire rámordúl és hobbija a számlák újraszámolása majd összesítése. Ezt naponta megteszi. Összead, majd összesít, majd kivonja a nyugdíjból, majd leolvassa az órákat, majd telefonál a rendőrségre csendháborítsáért és elslattyog reklamálni a gázasokhoz. Egyszerűen imád  fontosnak lenni na...

És akkor ennyi ember itt – ott surlódik és egyszer csak kiborúl a bili. Mint a nagy családokban. Nincs mese, ez az együttélés velejárója. Elkezdődik a marakodás, áskálódás, suttogás és sikítás. Mindenki elmehet az édesanyjába – aztán megy tovább az élet – harminc, negyven, ötven évet.

A gyermekek nem értik.
Magyarázom. Fiam ez a társadalom kicsiben. Nincs ez másképpen sehol.

Mire a fiam – nem is tudom miből van elegem ilyenkor jobban? A szomszédokból, vagy az életből?
Drágám – mondom – az élet szép, a szomszédok meg nem életed részei. És akkor minden rendben lesz.

Az este ütögeti a nyugdíjas a csöveket – Balázs fiam meg autólökögetés közben magában énekli – az élet szép, az élet szép, az élet szép...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése