2012. november 17., szombat


Próbálok beszélgetni veled, de te fáradt vagy, aludjunk, majd holnap beszélgetünk! Holnap viszont újabb feladatok vannak, újabb munkanap, vacsorák, alszunk és másnap beszélgetünk. Ebből áll az életem: várom azt a napot, amikor újra mellettem leszel, egészen addig, amíg bele nem fáradok, és többé nem kérek semmit, teremtek magamnak egy világot, ahova elbújhatok, amikor szükségem van rá: nem túlságosan távol, nehogy úgy tűnjön, mintha független életem volna, de nem is túlságosan közel, nehogy úgy tűnjön, mintha be akarnék törni a te univerzumodba. P. Coelho...

Mindkét szülőm kétszer vált, hogy aztán egyedül élje le az életét, a maga választotta lelki nyomorúságban.
Nem történt más, csupán csak annyi, hogy képtelenek voltak felébredni abból az álomból, amelybe saját magukat ringatták bele. Álomban már pedig nem lehet élni a hétköznapokban – legalábbis nem húzamos ideig.
Magától érthetődően abban a nevelési elvben részesültem, hogy párkapcsolatokban addig maradjak, amíg jól érzem magam, ha már nem működik, ne nagyon kínlodjak, lépjek tovább. Inkább egyedül, de nyugodtan, mint párban, de boldogtalanságban.
Azt is megtanultam, hogy a férfiak alapból nem hűségesek – márpedig egy büszke nő a hűtlenséget soha nem tolerálhatja.
Egy igazi nő soha nem támaszkodik semmiben az urára, mindent megtanul és képessé válik megcsinálni maga, hogy ha koppania kell, márpedig előbb utóbb koppani fog, az esés minél kevésbé legyen fájdalmas.
Így aztán bármilyen házasságmintát is láttam magam körül teljes meggyőződéssel voltam afelől, hogy ha boldognak tűnt is, hogy az egész csak látszat, kirakat – ilyesmi nem létezik. És úgy, ahogy ezt akkoriban kerestem igazolásképpen, valóban nem létezik, de kevés jóindulattal, rengeteg lemondással és kompromisszummal, megtalálható az arany középút…
Édesanyám szokta mondani egy-egy párra, hogy nagyon boldog házasságban élnek…Ezt csak olyanokról állítja – érdekes módon, akiknek nem látogatja a házát, illetve alig ismer. Azt látja, amit látni szeretne.
Ilyenkor mindig vitába keveredünk a boldog házasság definiciója felett. Szerinte a boldog házasság ugyanis az, amit megálmodott, megálmodik másnak is, és neki amiatt nem jött össze, mert nem sikerült megtalálnia hozzá a megfelelő partnert. Aki tulajdonképpen egy álom-marionett, mégis önálló, igazi férfi, - de mégsem, gyengéd ugyanakkor nagyon erős, szexbomba, de soha nem lép félre, sokat keres, igazi férj és apa, társaság-kedvelő, humoros, házias, megértő…, …, … Na szóval, honnan ennyi bőség?
És ha az ember lánya beéri ennek negyedével – akkor megalkuvó.
Érdekes gondolatok, és a legjobb bennük az, hogy az embereknek – nemtől függetlenül elég nagy százaléka ebben utazik.
Megmondom őszintén, évekig – én magam is követtem a belémkódolt, helytelen mintát. Úgy utaztam, hogy egyetlen egy kapcsolatban sem mertem kicsomagolni, hogy minél könnyebb legyen a távozás.
Aztán jött a férjem és a gyerekek. Ezzel a bagázzsal együtt meg egy teljesen új fejezet.
Isten a megmondhatója, hogy hányszor éreztem azt, hogy a régi énem már réges régen lelépett volna, maga mögött hagyva egy-egy áldatlan periódust. Aztán, meg arra kellett nagy fájdalmak árán rájönnöm, hogy ezek után a periódusok után valahogy mindig nagyobb a harmónia, a mi-tudat és összetartozás érzése, egy másik, mélyebb szint veszi kezdetét, amit ezelőtt soha nem ismerhettem meg.
Coelho mondja valahol, hogy a Jóisten azzal büntet bennünket, hogy a poklot a paradicsom közepére helyezte el…
Azaz, elkerülhetetlen a fájdalom, a szomorúság, a csalódottság, abban az esetben, ha boldogok akarunk lenni, ugyanis nincsenek szintiszta állapotok.
Fájdalommal jár hogy le kell mondanom magamról, az elveimről, az álmaim egy részéről, minden olyan veled kapcsolatos délibábról, amit valósnak véltem – de ha ezeken sikeresen továbblépek, mindig valami sokkal nagyobb, több, jobb következik, hogy aztán ezt is hullámvölgybe gurítsuk, egy újabb fejlődési fázis érdekében.
Mindenesetre, van értelme.
Csak meg kell tanulni játszani. Nem játszmázni, hanem játszani. Úgy, hogy közben mindketten egyenlők, felnőttek, tiszteletteljesek és egyenesek maradjunk. Nincs csalás, nincsenek berögzűlt szabályok, csak én és te. Kettőnkért.
Na így, megéri játszani.
A helytelen értelmezés szerint ez sem lesz ugyan egy boldog házasság, de meg fogja a küzdelmet. Ugyanis lesznek boldog pillanatai, értelme és őszinte lesz.
És, ha szerencsénk van – majd mások megjegyzik rólunk, hogy igazán boldog pár vagyunk…

Képes lehet az ember arra, hogy a szerelmet megállítsa az időben? (...) Megpróbálhatjuk, de ezzel pokollá tesszük az életünket. Én nem ugyanazzal az emberrel élek házasságban (...) Sem ő, sem én nem vagyunk már ugyanazok, és éppen ezért elevenebb a kapcsolatunk, mint bármikor volt. Nem várom el tőle, hogy ugyanúgy viselkedjen, mint amikor megismertem. És ő sem várja el tőlem, hogy ugyanaz az ember legyek, mint akivel először találkozott. A szerelem túl van az időn. Vagy jobban mondva: a szerelem az egyetlen pontba (...) sűrített idő és tér, amely folyton változik.P. Coelho

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése