Hány éves vagy Batman?

Nem tudom ugyan, hogy más hogy is van ezzel – de én nagyon rosszul állok a helyes énképpel és az  életkorom észbentartásával.

Nem is nagyon szeretem ha fotoznak – mert ott és akkor ugyan nincsen semmi baj, de egy idő elteltével – ha visszanézem az elkészült fotókat, rendszerint kiakadok. Hogy te Úristen – hogy nézhettem ki így, amikor én nem is ilyen vagyok.

Ha mélyen magamba tekintek – sem a 33 éves érett nő van magam előtt, mint reális kép – hanem a valamikori nagyon fiatal önmagam. Ha velem egyidős kolleganővel van dolgom – elcsodákozom, hogy mennyire megvénült és tönkrement, meg hát valljam be – sokkal idősebbnek ítélem meg mint szerény önmagamat.

El-el gondolkodom, hogy szerencsétlennek – nem lehet könnyű – jól eljárt az idő felette – míg én, lám-lám...

És ezen a szinte betegesen fiatal önképemhez társul egy velemszületett vakság is, mert az egyre gyarapodó ráncaimat leszámítva – még soha nem sokkolt a tűkörképem. A ráncokat hamar betudom a sok grimasznak – rendszerint ha gondolkozom vagy magyaázok, ráncolom a homlokomat – és mivel soha nem hordok napszemüveget – gyakran hunyorítok is.

Szegény jó nagymamám – ha orvoshoz kellett mennie – előtte mindig felhívta anyumat. Te Évi – kezdte – most én akkor hány éves is vagyok?...

Na én is így vagyok ezzel – csak én nem a lányomat kérdem meg (még) hanem megnézem a személyimben. Újabban meg sem nézem – csak úgy lenézően odavetem – 79-es vagyok...

Soha senki nem mer visszakérdezni, tehát működik a dolog.

Most, hogy ez az egész – beteges-e vagy ajándék – nem tudom.

Én ugyanis gyermekek között gyermek vagyok, felnőttek között nem érzem jól magam – eléggé untat a miholmennyiésmennyitkelldolgozniéssokkkkaházimunkaésmármegintmegdrágultavillany szöveg. A divat nem az erősségem – úgy hagy hidegen, ahogy van. Az életről senki sem szeret beszélni – így hát szívesebben beszélgetek önmagammal. Még soha nem kellett csalódnom.

Öregek mellett jó – de egyre kevesebben vannak – hiszen ma holnap én vagyok az idős.

Van a lányomnak egy osztálytársa. Beszélgetünk róla a napokban. Mondja a lányom, hogy nagyon idős az anyukája – mert későn született. Mondom, hát hál Istennek, hogy megszületett...

Nézem az anyukát ma.

Velem egyidős...

Mondom Anna a bürködet... Hát idős ez a nő?

Azt mondja igen. Idősebb mint te sokkal. Olyan vénes. Te pedig olyan gyermekes vagy anya – futsz, ugrálsz, kacagsz, játszasz. Ő más.

A végkövetkeztetés most már csak az – hogy jó alaposan tükörbe kell nézzek – és el kell kezdjek én is úgy viselkedni, ahogy kell – és elvárják tőlem, még ha rettenetes kényelmetlen is lesz számomra a szerep.

Vagy – és ez is egy alternatíva – örök hülyegyermek maradok, aminek többek között születtem is...

http://www.youtube.com/watch?v=Xp5u2mL7nQY