Figyelem a nővé cseperedő kislányokat – olyan humán térfigyelő rendszerként – hiszen a saját gyermekeimmel a szabadban játszva – igazán megengedhetem magamnak.
Ami az utóbbi időben komolyan aggaszt – az az állandó emlékdömping - visszacsatolás és a hozzátartozó, elengedhetetlen elérzékenyülés, ami követi ezeket az egyre gyakoribb pillanatokat.

Amikor én lányocska voltam – éppe-nyílló virágszál – komoly kihívásnak számított udvaroltatni és hazakísértetni magad. Ugyanis ha az illető nem volt egy széles körben ismert hétpróbás gazember vagy valamelyik felfele ívelő rockzenekar tagja – biztos, agyba-főbe verték a srácok.

Az elején, amíg ezt nem tudtam – magamban kerestem a hibát. Annyi kezdődő kapcsolatom indult szépen, gazdag ígéretekkel a jövőre nézve – és utána nem kerestek meg a srácok – sőt, ha megláttak – elfordultak, vagy átszaladtak az utca másik felére. Abban az életkorban voltam – amikor még lényegesen nagyot vetett a latba a külső visszacsatolás. Így aztán leellenőriztettem a barátnőkkel a térfogatomat, a ruhatáramat, a hajam illatát, a szám szagát – mindent ami visszarettenthetett volna szándékától egy komoly udvarlót.

Egyszer – édesanyámmal vásárlásból tartottunk haza. Tele voltunk acskókkal mint a málhás szamár. Pár száz méter választott el otthonunktól, amikor éppen az egyik önjelőlt udvarlom rohan szembe velünk artikulátlan, réműlt űvöltések közepette – a háta mögött a két testvéremmel, akik bugyiban kergették röhögve. Amikor megláttak – földbe győkerezett a lábuk.
Miután hazamentünk – hatalmas tisztázó beszélgetés következett. Bevallották, hogy ők vagy ha nem a haverek ijesztegetik el a pasikat – de legyek már komoly és nézzek szépen tűkörbe – hát kikkel akarok én járni?
Mire édesanyám – ne kezdjük elemezni – hogy ki kit hoz haza, mert nem biztos, hogy jól jártok.
Mire a fiúk – az más... Mi másért hozzuk haza...

A szentabéke nevében – egy levelet is ideadtak, amit előlem dugdostak el – érthető okok miatt. Ma is őrzőm. A levélben ennyi áll:

Bele fogok halni a szerelembe. De hiába. Nem engedik, hogy mkeresselek. Kell fizessek belépőt és nincs több pénzem. Ha látni akarlak – a negyedbe egy csomag Marlboro a belépő, az ablakod alá – még egy. De mire odaérek – megdobálnak és jól megvernek. Örökre szeretni foglak, Lóri.

Megszökött a Lóri gyerek és vele együtt még sokan mások abban az időben. De hálIstennek maradtak bőviben – trógerek, tehetősek és rockerek.
Amikor könnyek gyűlnek a szememben – azon elmélkedem – hogy ezeknek a mai lányoknak sem ártana egy-egy ilyen humán szűrőrendszer – ami lehetővé tenné, hogy csak a legjobbak maradjanak versenyben – kegyeikért.